Anyaként, elváltan, kisgyerekkel még a harmincas korosztálynak sem könnyű az újrakezdés, de most olyan igaz történeteket olvashattok, amikor kamasz, vagy már felnőtt gyerekekkel maradtak egyedül az anyák közel az ötvenhez és innen kellene újraépíteniük mindent. Vajon sikerülhet?
Áginak a legkisebb gyereke is 17 éves volt már, amikor elváltak:
“50 éves voltam, amikor a férjem -32 közös év után- elhagyott egy nálam 14 évvel fiatalabb nőért. Szerető családban, szerintem jó házasságban éltünk, született három gyerekünk, nekem ő volt az egyetlen férfi az életemben. A válás után összetörtem. Közel hat évbe telt, amíg el tudtam fogadni a tényt, hogy nem szeretett bennünket igazán.
Később próbálkoztam a neten ismerkedni, de nem jött össze. Lehet, hogy az én hibám, mert én konzervatív vagyok a férfi-nő kapcsolatokban, nem tudok egyetlen férfinak sem udvarolni, főleg nem tudok ágyba bújni valakivel, akit alig ismerek. Nehéz egyedül, de nem lennék képes ismét elviselni egy csalódást és képtelen lennék magamat és a családomat háttérbe szorítani valaki kedvéért. Egyszer már feladtam mindent egy férfiért, aki aljas módon viselkedett velem és a gyerekekkel is. Még egyszer nem tenném meg! Amúgy meg egy hatvanéves nőt már nem tartanak vonzónak a korban hozzá illő férfiak, akik nagy része nem éppen egy férfiideál. Ha viszont az, akkor annak vagy fiatal nő kell, vagy egy fiatalos, hibátlan ötvenes.
Amit tanácsolni tudok a fiatal anyáknak és lányoknak, hogy ne építsék az életüket egy férfira, hanem álljanak meg a maguk lábán; ne adják fel a karrierjüket senkiért, mert könnyebb a csalódást elviselni, új egzisztenciát felépíteni ha az ember biztos lábakon áll!”
***
Erika -két felnőtt nagylány és egy tízéves kisfiú édesanyja- kilátástalannak látja a helyzetét. 3 éve van egyedül és nem is lát rá esélyt, hogy valaha társra leljen. Még arra sem, hogy a volt férje végre ne zaklassa: “El kellene adni a közös házat, ami nem megy, akkor talán könnyebb lenne… A lányok már elköltöztek, külön életük van, menekültek a pokolból. Én és a fiam még mindig szenvedünk. A gyereknek hányingere van, ha Apa közeledik, mert csak faggatja, vallatja, hogy én mit csinálok, hol, kivel, stb. Hát ennyi a kapcsolat. Azt hiszem én is a végképp elkeseredettek táborát szaporítom, nagy szükségem lenne bátorításra!” (Ha szeretnétek Erikával felvenni a kapcsolatot, mert úgy érzitek, hogy tudnátok neki segíteni, az emailcímét tőlem kérhetitek el)
***
“Beatrix vagyok, 45 éves. A férjem a klasszikus kapuzárási pánik és életközépkori válság miatt rakott ki minket az életéből, szó szerint. Akkor 42,5 éves voltam. Másfél évig a szüleimnél kanapészörföltem a fiammal, mert nem volt hol laknunk. Én eddig dolgoztam (október óta vagyok munkanélküli), de a majd’ 2 éves háborúnak az lett a vége, hogy sikerült kiverekednem, hogy lett saját lakásunk.
A volt férjem most lesz 47 éves, augusztusban nősül. Az új feleség 28 éves és a fiammal egyáltalán nincs kapcsolata, vagyis inkább kimondottan rossz. Meg sem próbál a leendő férje fiával normális viszonyt kialakítani. A gyerek megmondta az apjának, hogy velem marad. Sajnos az ő kapcsolatuk is megromlott. Igazából azt hiszem, nem találják egymással a hangot. Egy tizenöt éves kamaszban nagyon sok a sértettség, a harag. Hosszú történet…
Senki sem érti miért nincs új párom, de valahogy elkerülnek nagyon nagy ívben a férfiak. Pedig nem vagyok buta, sem csúnya, és mindenki arra akar rávenni, hogy ismerkedjek társkereső oldalakon. De én ebben sajnos nem hiszek. Itt tartok most…”
***
Klári gyerekei 3, 13 és 17 évesek voltak a váláskor. Azóta eltelt 13 év. Ő csak ennyit kérdez: “Érdemes még várnom?”
***
Rita két éve vált el, a gyerekei 12, 15 és 18 évesek voltak akkor: “Egy évig csak nyalogattam a sebeimet, összeraktam magam és megszoktam az új helyzetből adódó életemet.
Egy éve keresgélek, a legtöbb háromgyerekes nőtársamhoz hasonlóan természetesen a neten, ami rengeteg veszélyt rejteget az óvatlan szörfölőre nézve. A munkámból adódóan hamar kiismerem az embereket, így nem sérültem (még), de a szerelem is nagy ívben elkerül. Mindenesetre türelmes vagyok.
Azt gondolom, hogy egy háromgyermekes, egyedülálló anyának szinte nincs választása: próbál egyensúlyt teremteni, de ha nem akar begolyózni akkor vagy munkamániás lesz, vagy a sportba menekül, vagy begubózik. Nem egyszerű az egészséges egyensúly megtalálása, és a megtartása még nehezebb. Bátorításként csak annyit tudok elmondani, hogy én semmit nem bántam meg: ha még egy esélyt kapnék, ugyanígy döntenék és lenne bátorságom elválni, új életet kezdeni a nulláról, 42 évesen, három gyönyörű gyerekkel.”
***
Ildikónak, aki a 18 éves fiával maradt egyedül, nincs most kapcsolata.
“Egyedül vagyok, de nem érzem magam magányosnak. Élvezem a fiam társaságát.![🙂]()
Egyelőre csak magamra figyelek.
Regisztráltam ugyan netes társkereső oldalon, de fél év után töröltem magam. Abszolút egyetértek azokkal a nőkkel akiknek – szinte csak – negatív élményeik vannak a netes társkereséssel kapcsolatban. Akik becsületes szándékkal állnak neki a neten keresni azoknak egy kisebb sokk lehet amivel ott találkozhatnak. Legalábbis én ezt tapasztaltam…
Két éve váltam el és most olyan korszakomat élem, hogy kizárólag a magam lelkével foglalkozom. A természetből nagyon sokat tudok meríteni. Tudatosan keresem a szépet és hálát adok azoknak a dolgoknak amik pozitívak az életemben.
Persze az nagyon jó ha az ember lányának van egy jó párkapcsolata de a férfin kívül is van világ! Tudom jól, nem kis dolog válás után gyerekkel/gyerekekkel egyedül maradni, a férfiaknak sokszor fogalmuk sincs erről. Kívánom minden kedves nőtársamnak, hogy úgy legyen teljes az életük ahogy ők szeretnék!”
***
“Eleinte a neten ismerkedtem – írja Enikő. Voltak jó és rossz tapasztalataim is, de egyiket sem bánom: megmutatták az irányt, illetve hogy milyen férfit keressek. Ha ezek a férfiak nem lettek volna, akkor biztosan nem jövök össze a mostani párommal, akivel egy tánctáborban ismerkedtem meg, két évvel a válásom után. Sokáig csak barátok voltunk, egy nagyobb társasággal együtt jártunk bulizni, strandolni. Éppen ezért előbb ismerte a gyerekeimet (akik ekkor 16 és 17 évesek voltak), mint hogy összejöttünk volna, addig egyetlen férfit sem mutattam be nekik. Nagyon figyelmes és kedves, fokozatosan, de végül teljesen levett a lábamról és ez most már egy éve így van.![🙂]()
A gyerekekkel csodása viszonya, sok élményünk volt a nyáron, igyekszünk minél többször összehozni a mi kis új családunkat: a páromnak is van két gyermeke, de az első hosszabb közös nyaralásunk még hátra van, bízom benne, hogy az is jól sikerül.
Sokáig ragaszkodtam ahhoz az elképzeléshez, miszerint a férfinak magasabbnak kell lennie a nőnél, ez pedig nagyon megnehezítette a dolgomat, mivel elég magas vagyok. A mostani párom egyforma magas velem és rá kellett jönnöm, hogy úgy is fel tudok nézni egy férfira, hogy ha nem magasabb nálam!![🙂]()
És ez nem az igényeim leadását jelentette, hanem egy vaksi látásmódból való kitörést.
Nem volt könnyű az a két év, még most is van bennem keserűség, mert elhagytak 20 év után, még gondolom lesz is egy ideig, de mindig próbáltam pozitívan hozzáállni az élethez és csak néha sajnálni magam:) Viszont ha a nem válunk el, akkor nem éltem volna át az a rengeteg új élményt, nem találkozom azokkal az emberekkel akik mostanra a barátaim lettek, és egy sokkal zárkózottabb, magányosabb nő lennék!”
***
“Amikor, és akivel azt hittem, hogy végre megtaláltam az igazit, az két évvel a válás után volt. Két évig voltunk együtt, tévedtem -írja a háromgyerekes Anna. Végül 6 évvel a válás után találkoztam Vele. Egy éve élünk együtt, veszekedés, vita nélkül, elfogadva egymást, boldogságban. Netes társkeresőn ismerkedtünk meg. A távolság miatt egy hónapig csak beszélgettünk, leveleztünk, aztán az első találkozás eldöntött mindent. A gyerekeimmel nagyon szeretik egymást, sokat beszélgetnek, nevetnek, megbíznak benne.
Nem szabad feladni, sem alább adni! Jönni fog az, aki hozzád, hozzátok való. Attól, hogy anya valaki, még nő is legyen, muszáj megtalálni az egyensúlyt. Ne légy mártír azért, mert gyereked van! A gyereknek nem kell mindent elmondani, ő nem a társad, ne terhelj rá olyan problémákat, ami nem tartozik rá! Az enyémek tudták, hogy keresek, de elmondtam nekik, hogy csak azzal fognak találkozni, akiben megbízhatunk, hogy a mi otthonuk nem átjáróház.”
Anna utolsó mondatával zárom én is ezt a cikket: “Tartsd magad érdemesnek arra, hogy egy férfi szeressen!”
A fenti bejegyzés egy sorozat része, amelyben elvált, kisgyerekes nők vallanak arról, hogy sikerült-e új párt találniuk és hogyan, rengeteg pozitív és negatív kritikát olvashattok a netes társkeresőkről, megszólalnak majd kisgyerekes apukák (elvált kisgyerekes apukák névtelenül ebben a kérdőívben fejthetik ki a véleményüket: Megszólalnak az elvált apukák) és olyanok is, akik már lemondtak arról, hogy valaha is találnak társat. Kövesd a facebook oldalamat, ha nem akarsz lemaradni a folytatásról! A korábbi írásokat pedig az Elváltan menüpont alatt találod.
Ha te is szívesen megosztanád az olvasókkal a történetedet, mert úgy érzed, hogy segíthetsz vele, vagy éppen azért, mert bátorításra, megerősítésre van szükséged, töltsd ki a kérdőívet, vagy írj e-mailt a rejtelmekblog@gmail.com címre és közzéteszem!
![ID-10046818]()
kép: freedigitalphotos.net
Áginak a legkisebb gyereke is 17 éves volt már, amikor elváltak:
“50 éves voltam, amikor a férjem -32 közös év után- elhagyott egy nálam 14 évvel fiatalabb nőért. Szerető családban, szerintem jó házasságban éltünk, született három gyerekünk, nekem ő volt az egyetlen férfi az életemben. A válás után összetörtem. Közel hat évbe telt, amíg el tudtam fogadni a tényt, hogy nem szeretett bennünket igazán.
Később próbálkoztam a neten ismerkedni, de nem jött össze. Lehet, hogy az én hibám, mert én konzervatív vagyok a férfi-nő kapcsolatokban, nem tudok egyetlen férfinak sem udvarolni, főleg nem tudok ágyba bújni valakivel, akit alig ismerek. Nehéz egyedül, de nem lennék képes ismét elviselni egy csalódást és képtelen lennék magamat és a családomat háttérbe szorítani valaki kedvéért. Egyszer már feladtam mindent egy férfiért, aki aljas módon viselkedett velem és a gyerekekkel is. Még egyszer nem tenném meg! Amúgy meg egy hatvanéves nőt már nem tartanak vonzónak a korban hozzá illő férfiak, akik nagy része nem éppen egy férfiideál. Ha viszont az, akkor annak vagy fiatal nő kell, vagy egy fiatalos, hibátlan ötvenes.
Amit tanácsolni tudok a fiatal anyáknak és lányoknak, hogy ne építsék az életüket egy férfira, hanem álljanak meg a maguk lábán; ne adják fel a karrierjüket senkiért, mert könnyebb a csalódást elviselni, új egzisztenciát felépíteni ha az ember biztos lábakon áll!”
***
Erika -két felnőtt nagylány és egy tízéves kisfiú édesanyja- kilátástalannak látja a helyzetét. 3 éve van egyedül és nem is lát rá esélyt, hogy valaha társra leljen. Még arra sem, hogy a volt férje végre ne zaklassa: “El kellene adni a közös házat, ami nem megy, akkor talán könnyebb lenne… A lányok már elköltöztek, külön életük van, menekültek a pokolból. Én és a fiam még mindig szenvedünk. A gyereknek hányingere van, ha Apa közeledik, mert csak faggatja, vallatja, hogy én mit csinálok, hol, kivel, stb. Hát ennyi a kapcsolat. Azt hiszem én is a végképp elkeseredettek táborát szaporítom, nagy szükségem lenne bátorításra!” (Ha szeretnétek Erikával felvenni a kapcsolatot, mert úgy érzitek, hogy tudnátok neki segíteni, az emailcímét tőlem kérhetitek el)
***
“Beatrix vagyok, 45 éves. A férjem a klasszikus kapuzárási pánik és életközépkori válság miatt rakott ki minket az életéből, szó szerint. Akkor 42,5 éves voltam. Másfél évig a szüleimnél kanapészörföltem a fiammal, mert nem volt hol laknunk. Én eddig dolgoztam (október óta vagyok munkanélküli), de a majd’ 2 éves háborúnak az lett a vége, hogy sikerült kiverekednem, hogy lett saját lakásunk.
A volt férjem most lesz 47 éves, augusztusban nősül. Az új feleség 28 éves és a fiammal egyáltalán nincs kapcsolata, vagyis inkább kimondottan rossz. Meg sem próbál a leendő férje fiával normális viszonyt kialakítani. A gyerek megmondta az apjának, hogy velem marad. Sajnos az ő kapcsolatuk is megromlott. Igazából azt hiszem, nem találják egymással a hangot. Egy tizenöt éves kamaszban nagyon sok a sértettség, a harag. Hosszú történet…
Senki sem érti miért nincs új párom, de valahogy elkerülnek nagyon nagy ívben a férfiak. Pedig nem vagyok buta, sem csúnya, és mindenki arra akar rávenni, hogy ismerkedjek társkereső oldalakon. De én ebben sajnos nem hiszek. Itt tartok most…”
***
Klári gyerekei 3, 13 és 17 évesek voltak a váláskor. Azóta eltelt 13 év. Ő csak ennyit kérdez: “Érdemes még várnom?”
***
Rita két éve vált el, a gyerekei 12, 15 és 18 évesek voltak akkor: “Egy évig csak nyalogattam a sebeimet, összeraktam magam és megszoktam az új helyzetből adódó életemet.
Egy éve keresgélek, a legtöbb háromgyerekes nőtársamhoz hasonlóan természetesen a neten, ami rengeteg veszélyt rejteget az óvatlan szörfölőre nézve. A munkámból adódóan hamar kiismerem az embereket, így nem sérültem (még), de a szerelem is nagy ívben elkerül. Mindenesetre türelmes vagyok.
Azt gondolom, hogy egy háromgyermekes, egyedülálló anyának szinte nincs választása: próbál egyensúlyt teremteni, de ha nem akar begolyózni akkor vagy munkamániás lesz, vagy a sportba menekül, vagy begubózik. Nem egyszerű az egészséges egyensúly megtalálása, és a megtartása még nehezebb. Bátorításként csak annyit tudok elmondani, hogy én semmit nem bántam meg: ha még egy esélyt kapnék, ugyanígy döntenék és lenne bátorságom elválni, új életet kezdeni a nulláról, 42 évesen, három gyönyörű gyerekkel.”
***
Ildikónak, aki a 18 éves fiával maradt egyedül, nincs most kapcsolata.
“Egyedül vagyok, de nem érzem magam magányosnak. Élvezem a fiam társaságát.
Egyelőre csak magamra figyelek. Regisztráltam ugyan netes társkereső oldalon, de fél év után töröltem magam. Abszolút egyetértek azokkal a nőkkel akiknek – szinte csak – negatív élményeik vannak a netes társkereséssel kapcsolatban. Akik becsületes szándékkal állnak neki a neten keresni azoknak egy kisebb sokk lehet amivel ott találkozhatnak. Legalábbis én ezt tapasztaltam…
Két éve váltam el és most olyan korszakomat élem, hogy kizárólag a magam lelkével foglalkozom. A természetből nagyon sokat tudok meríteni. Tudatosan keresem a szépet és hálát adok azoknak a dolgoknak amik pozitívak az életemben.
Persze az nagyon jó ha az ember lányának van egy jó párkapcsolata de a férfin kívül is van világ! Tudom jól, nem kis dolog válás után gyerekkel/gyerekekkel egyedül maradni, a férfiaknak sokszor fogalmuk sincs erről. Kívánom minden kedves nőtársamnak, hogy úgy legyen teljes az életük ahogy ők szeretnék!”
***
“Eleinte a neten ismerkedtem – írja Enikő. Voltak jó és rossz tapasztalataim is, de egyiket sem bánom: megmutatták az irányt, illetve hogy milyen férfit keressek. Ha ezek a férfiak nem lettek volna, akkor biztosan nem jövök össze a mostani párommal, akivel egy tánctáborban ismerkedtem meg, két évvel a válásom után. Sokáig csak barátok voltunk, egy nagyobb társasággal együtt jártunk bulizni, strandolni. Éppen ezért előbb ismerte a gyerekeimet (akik ekkor 16 és 17 évesek voltak), mint hogy összejöttünk volna, addig egyetlen férfit sem mutattam be nekik. Nagyon figyelmes és kedves, fokozatosan, de végül teljesen levett a lábamról és ez most már egy éve így van.
A gyerekekkel csodása viszonya, sok élményünk volt a nyáron, igyekszünk minél többször összehozni a mi kis új családunkat: a páromnak is van két gyermeke, de az első hosszabb közös nyaralásunk még hátra van, bízom benne, hogy az is jól sikerül.Sokáig ragaszkodtam ahhoz az elképzeléshez, miszerint a férfinak magasabbnak kell lennie a nőnél, ez pedig nagyon megnehezítette a dolgomat, mivel elég magas vagyok. A mostani párom egyforma magas velem és rá kellett jönnöm, hogy úgy is fel tudok nézni egy férfira, hogy ha nem magasabb nálam!
És ez nem az igényeim leadását jelentette, hanem egy vaksi látásmódból való kitörést.Nem volt könnyű az a két év, még most is van bennem keserűség, mert elhagytak 20 év után, még gondolom lesz is egy ideig, de mindig próbáltam pozitívan hozzáállni az élethez és csak néha sajnálni magam:) Viszont ha a nem válunk el, akkor nem éltem volna át az a rengeteg új élményt, nem találkozom azokkal az emberekkel akik mostanra a barátaim lettek, és egy sokkal zárkózottabb, magányosabb nő lennék!”
***
“Amikor, és akivel azt hittem, hogy végre megtaláltam az igazit, az két évvel a válás után volt. Két évig voltunk együtt, tévedtem -írja a háromgyerekes Anna. Végül 6 évvel a válás után találkoztam Vele. Egy éve élünk együtt, veszekedés, vita nélkül, elfogadva egymást, boldogságban. Netes társkeresőn ismerkedtünk meg. A távolság miatt egy hónapig csak beszélgettünk, leveleztünk, aztán az első találkozás eldöntött mindent. A gyerekeimmel nagyon szeretik egymást, sokat beszélgetnek, nevetnek, megbíznak benne.
Nem szabad feladni, sem alább adni! Jönni fog az, aki hozzád, hozzátok való. Attól, hogy anya valaki, még nő is legyen, muszáj megtalálni az egyensúlyt. Ne légy mártír azért, mert gyereked van! A gyereknek nem kell mindent elmondani, ő nem a társad, ne terhelj rá olyan problémákat, ami nem tartozik rá! Az enyémek tudták, hogy keresek, de elmondtam nekik, hogy csak azzal fognak találkozni, akiben megbízhatunk, hogy a mi otthonuk nem átjáróház.”
Anna utolsó mondatával zárom én is ezt a cikket: “Tartsd magad érdemesnek arra, hogy egy férfi szeressen!”
A fenti bejegyzés egy sorozat része, amelyben elvált, kisgyerekes nők vallanak arról, hogy sikerült-e új párt találniuk és hogyan, rengeteg pozitív és negatív kritikát olvashattok a netes társkeresőkről, megszólalnak majd kisgyerekes apukák (elvált kisgyerekes apukák névtelenül ebben a kérdőívben fejthetik ki a véleményüket: Megszólalnak az elvált apukák) és olyanok is, akik már lemondtak arról, hogy valaha is találnak társat. Kövesd a facebook oldalamat, ha nem akarsz lemaradni a folytatásról! A korábbi írásokat pedig az Elváltan menüpont alatt találod.
Ha te is szívesen megosztanád az olvasókkal a történetedet, mert úgy érzed, hogy segíthetsz vele, vagy éppen azért, mert bátorításra, megerősítésre van szükséged, töltsd ki a kérdőívet, vagy írj e-mailt a rejtelmekblog@gmail.com címre és közzéteszem!
kép: freedigitalphotos.net
